2012. január 9., hétfő

Húz a kutya a pórázon, mit tegyek?

Először is boldog, vidám kutya csaholásban gazdag új évet minden olvasómnak! Rögtön kezdem egy bocsánatkéréssel, utóbbi hónapokban hanyagoltam a blogot, de igyekszem ismét gyártani pár, talán mások számára is hasznos bejegyzést.

Mindig azután kapok ihletet egy-egy új bejegyzéshez, miután látok egy makacs embert a városban, aki próbálja a szerencsétlen kutyáját megregulázni tejesen rossz módszerrel, persze szentül meg van győződve, hogy azt úgy kell, mert hát azt úgy kell.

Azt hiszem, hogy a legtöbb problémát a pórázon sétáltatás alatt az jelenti, hogy látszólag szinte nem is a gazdi viszi a kutyát sétálni, hanem a kutya irányít, a szerencsétlen ember pedig, mint a győzelmi zászló lobog a póráz végén. Gondolom ismerős látvány, sőt lehet többeknek erről személyes tapasztalata van.

A kerülendő megoldások széles tárháza adott a probléma kezelésére, van, amelyik működik is (kutyája válogatja) de semmi esetre sem jó. Lássuk, milyen eszközökkel próbálkoznak az emberek:
  • lobogás a póráz mögött, közben mindenféle vezényszavak mormolása (rossz)
  • folyamatos lassítás, ennek a hatásossága kutya és gazdi testsúly arány függvényében ábrázolható (rossz)
  • rángatás a póráznál fogva (nagyon rossz)
  • még leírni is rossz: póráz végével ütlegelve fenyítés (kritikán aluli, rémes)
Ezen kívül számtalan felszerelés is rendelkezésre áll a sportolni vágyó gazdi számára:
  • fojtó nyakörv (kerülendő)
  • elektromos (sokkoló) nyakörv (a gazdi nyakába is raknék egyet)
  • szöges-láncos brutális nyakörv (szintén az előző, rossz)
  • hajókötél vastagságú póráz, végén olyan kapaszkodóval, hogy akár két kézzel is kényelmesen lehet lobogni rajta 
Remélem nem hagytam ki semmit. Mint korábban említettem, ezeknek a hatásossága kutyánként változó, akár működhet is, de az esetek többségében sokkal több a káros mellékhatás. A folyamatos fékezés, lassítás, erőlködés abszolút nem javít a jelenségen, sőt általában még idővel rosszabb is lesz, hiszen a kutyában megerősítjük az ösztönt, miszerint ahhoz, hogy elérje a célját (előre haladás, kinézett dolog megközelítése, szag követése) erősen húznia kell, mert különben lassabban ér csak oda. Ennek a folyamatnak, illetve a különböző fojtó-gyilkoló-kínzó nyakörveknek egy közös mellékhatása is van, ami mellett nem szabad figyelmetlenül elmenni. A kutya nyaka számtalan sérülékeny és érzékeny pontot foglal magába, mint például a nyelő- és légcsövet, pajzsmirigyet, nyaki csigolyákat. Egy rosszul sikerült mozdulat, rándulás akár komoly sérülést is okozhat. Ezen túl persze a kutya fullad, zihál, hiszen szerencsétlen alig kap levegőt. Nagyobb kutyával sok esetben a gazdi is liheg, tehát kérdem én, kinek jó ez?
Egy kis anatómia, mint az ember esetében is, a kutya nyaka is sérülékeny és érzékeny testrész

A brutálisabb módszerekre nagyon nem is térnék ki, sajnálatos, ha valaki a kutyáját csak különféle kínzó alkalmatosságok segítségével képes kordában tartani. Persze ez a legtöbb esetben nem tudatos kínzás, hanem a megfelelő ismeretek hiányának a következménye. A rendszeres vagy folyamatos fájdalomokozás, verés rövid távon is komoly mentális, lelki sérüléseket okoz a kutyának, ami félelmet, valamint agressziót eredményez. Ez a fajta agresszió még őrző-védő kutyák esetén sem kívánatos, mivel a félelemből támadó kutya nem irányítható, akár életveszélyes is lehet. A kutyatámadások gyakran ilyen jellegű problémákra vezethető vissza.

A megoldás

Ha a kutyánk már több éves és a folyamatos húzás nagyon berögzült, első körben szerezzünk be egy hámot a megfelelő méretben. Célszerű a kutyával együtt menni az üzletbe, így rögtön rá is lehet próbálni a kiválasztott darabot, hogy a méret biztosan megfelelő legyen.
Sokan gondolják, hogy a hám "komfortérzete"  miatt a kutya még jobban fog húzni, de a gyakorlat ennek pont az ellenkezője szokott lenni, megszűnik a kutya számára berögzött kiváltó inger, nem fogja zavarni a nyakán a szorító érzés illetve a lábak közé is nehezebben akad majd be a póráz. A hám továbbá a sérülések elkerülésére is remek eszköz, hiszen elosztja a terhelést a kutya testén, így egy hirtelen rándulás (pl a kutya megijed valamitől) sem okoz fájdalmat és bajt. Bizonyos fajtáknál a hám használata fokozottan ajánlott vagy praktikus (sérülékeny, kisebb kutyák, rövidebb lábak).

A következő lépés a megfelelő pórázon való séta megtanulása. Hívjuk magunk mellé a kutyát, majd induljunk el vele. Amint a kutya mellső lábával kilép a mi vonalunkból, rögtön forduljunk meg, és induljunk el az ellenkező irányba. Ez egy határozott mozdulat legyen, de ne rántsuk a kutyát hátra, inkább egy szűk ív mentén próbáljuk meg levezényelni a fordulást. Pár méter után ismét forduljunk meg, és haladjunk tovább az eredeti irányba. Amint a kilépés ismét bekövetkezik, ismételjük meg a fenti folyamatsort. Ne zavartassuk magunkat, ha hosszú percek és számtalan fordulás után alig haladunk előre, itt most nem a távolság a cél, hanem a tanulás eredményessége.
A kutyák elég gyorsan rájönnek arra, hogy mit szeretnénk, és az esetek többségében meglepően hamar szép eredmény érhető el. Ha úgy érezzük, hogy a kutyánk fejlődik és épp szépen jön mellettünk, jutalmazzuk meg (klikker + jutalomfalat).
Ezt a játékot többször kell majd ismételnünk, valószínű, ha legközelebb megyünk sétálni ugyanúgy el kezd majd húzni, de amint megismételjük a fordulásos manővert, meglátjuk, hogy sokkal gyorsabban ráérez majd a megfelelő viselkedésre. A közmondás is azt mondja, ismétlés a tudás anyja.

Végezetül nem árt, ha tudjuk, mi miatt húz minket a kutyánk. Ez nem egy vele született tulajdonság, bizony ez egy rossz szokás, amit pont mi tanítunk meg a kutyánknak. Figyeljük meg, hogy amikor laza pórázzal sétálgatunk, a kutyánk kapcsolatba lép az őt körül vevő környezettel, szagokkal, érdekes kinézetű tárgyakkal, más kutyákkal, emberekkel..stb. Ha valami érdekeset talál, ösztönösen elindul abba az irányba, a póráz megfeszül, az egyszeri gazdi pedig ilyekor követi el a hibát, megy a kutya után. Ezzel a kutyában megerősítjük, hogy ha séta közben lát valami érdekeset, akkor nyugodtan húzzon minket oda, hogy megnézhesse. Ez kíváncsi kölyökkutyáknál egy tök aranyos, meg édibédi tulajdonság, de később majd ha a pici kutyából egy 30 kilós torpedó lesz, keresgélhetünk a google-ben, hogy "miért húz a kutyám??". Egy másik érdekes megfigyelés, ha kutyasétáltatás közben belemerülünk egy telefonbeszélgetésbe, egy idő után a kutyát követjük a póráz végén andalogva, ezzel szintén az előző problémát idézzük elő.

A sétáltatás közben a legjobb, ha sikerül két fontos vezényszót megtanítani a kutyánknak, egyik, amivel "elengedjük" a kutyát, persze továbbra is laza pórázon, hogy mehessen szimatolni, felderíteni a dolgokat, majd a másik, amivel ismét jelezzük számára, hogy szeretnénk tovább menni. Ezek természetesen lehetnek bármilyen szavak, akár a "mehetsz" és a "gyerünk" is megteszi, válasszunk jól érthető, egyértelmű vezényszavakat, amiket mi sem felejtünk el, vagy keverünk össze. A pórázt nyugodtan használjuk, mint "kommunikációs eszköz", finom húzással tudjuk neki jelezni, hogy a "gyerünk" elhangzott és indulunk. Hamar össze fogja kötni a vezényszót az indulással. Nagyon fontos, hogy a vezényszó után rögtön induljunk is, ne engedjük tovább a bámészkodást, hiszen ezzel a vezényszó hamar értelmét veszíti a kutya számára. A "mehetsz" vezényszó után eleinte a kutyánkkal menjünk be a füves részhez, álljunk meg többször, várjuk, hogy a kutya kezdjen el kapcsolatba lépni a környezeti dolgokkal, így meg fogja érteni, hogy mit jelent.

Az alábbi videón láthatjátok egyik kedvenc mentorom által ezeket a dolgokat a gyakorlatban is:



Ha még nem tudod milyen pórázt is kéne venni: Póráz kérdés

10 megjegyzés:

  1. Fogalmam sem volt arról, hogy pl a hám előnyösebb a kutyáknál. Azért is érdekes a számomra, mert itt ahol én élek, Chilében, akinek kutyája van, hámot használ. Hogy mennyire így van ez, erre akkor döbbentem rá, mikor a saját kutyámnak kerestem nyakörvet és hiába kutattuk fel az egész várost, csak pár szövetnyakörvet találtunk. Hámokból viszont rettenet választék volt:) 

    Más: a "lobogás a pórázon" nagyon tetszett:D:D:D Hány ilyen gazdit láttam mikor még Pesten éltem!:))) Mellesleg az én kutyám is tuti húzna. Vele mindig mindenhol szabadon járok. Szófogadó, nem csatangol el mellőlem, mindig figyel, járdáról engedély nélkül nem lép le. Szerintem ha pórázra kötném kiakadna és húzna ezerrel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hám valóban nem rossz alternatíva, sőt... ellene lényegében csak a körülményesebb felrakás szól, meg esetleg a nehezebb méret választás és beállítás. Nagy szőrű kutyáknál mondjuk ez fokozottan igaz.

      Törlés
  2. Nagyon örülök, hogy rátaláltam az oldalra, nálunk is probléma volt a húzás. Ez a fordulásos módszer már az első alkalommal nagyon sokat javított, lényegesen nyugodtabban is viselkedett a kutyus is, és végre a séta tényleg séta volt, nem huzavona. Remélem holnapra nem felejti el :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy bevállt a módszer és segített... a következetesség nagyon fontos, amint a kutya legközelebb (akár másnap, 1 hét múlva stb) kilép a pórázon követésben általatok elfogadott (ideálisan ugye lábbal egyvonalban) pozicióból, rögtön fordulás. Nagyon hamar rögzül amúgy, utána már csak bizonyos nagyobb ingerek tudják megborítani a dolgot, de hétköznapi kutyázáshoz az, hogy kényelmesen tudjatok sétálni már oltári nagy előrelépés

      Törlés
  3. édes istenem ennyi baromságot összehordani... akinek ilyen gondja vegye fel a kapcsolatot egy kutyakiképzővel mert az interneten sok sok hülyeséget lehet olvasni :)
    mi az hogy a fojtó kerülendő? :D aki nem tudja mi célt szolgál a "fojtó" ne irkálljon hülyeséget :D mert elárulom köze nincs a kutya fojtogatásához :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kutyakiképzők/iskolák között is nagy különbségek vannak, nekem a tükör iskolák illetve a pozitív megerősítésre épülő módszerek tetszenek, elég sok kutyát és sikert láttam, nekem ez meggyőző volt. Persze, természetesen az említett alkalmatosságok nem fojtogatásra vannak, ettől függetlenül a köznyelvben így hívják.

      Törlés
  4. Lenne egy kérdésem,hogy esetleg kutyaoktató vagy e? Második kérdésem,ha felsorolt holmik (fojtónyakörv,elektromos (sokkoló) nyakörv,szöges-láncos nyakörv ) kínzóeszközök lennének....miért is áruljak őket? En egyáltalán nem értek ezekkel egyet. Ezek az eszközök,pont,azért vannak hogy a hevesebb vérmérsékletű kutyákat kordában tudjak tartani,plusz a kutyáknak az inger- és fajdalomküszöbük eléggé magas,el se tudna képzelni az ember mennyire....Legtöbb kutyaiskolákban alkalmazzák fojtó, vagy a szöges nyakörvet. A sétákat is megkönnyíti azok számára akiknek nagyon húz a kutyájuk. Hámot se javasoljak nagyobb testű kutyáknál,mivel a teljes testsúlyukkal húznak olyankor és még nehezebb megtartani a kutyát. Kisebb kutyáknál viszont előnyösebb tény. Hiába jó nevelt ,mégis csak ösztönlények és bármi féle inger miatt megindulhat, hámnak köszönhetően tényleg csak lobognánk utánuk. Azért megnézném egy Rottweillert,Dobermannt,Kuvaszt vagy esetleg Német dogot,melyikkel vinnéd könnyebben. Mint mi emberek se vagyunk egyformák,így a kutyák sem mindegyik egyedi személyiséggel rendelkezik,kinek mi válik be.Ki kell tapasztalni,melyik a jobb módszer...azért mert a te személyes véleményed eltér egy-egy eszközről vagy nevelésről...nem biztos,hogy rossz is...Ne vedd sertésnek,inkább építő jellegű kritikának.Nem lehurrogni vagy kötekedni szeretnék,csak igen sértő azok számára akik esetleg ilyen eszközöket alkalmaznak,ettől nem lesznek állatkínzók.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok. Elindultam ezen a vonalon csak sajnos magánéleti dolgok miatt egy időre jegeltem az ügyet. A fojtó nyakörveket nem sorolom azért a kínzó eszközök közé, de a sokkoló meg egyéb okosságokat nagyon ellenzem. Az általam látott kiképzési módszerek ezeket az alkalmatosságokat mellőzték és sikereket értek el. Természetesen ezek csak az én személyes hozzáállásomat tükrözik, ez nem is vitás.
      A miért árulják kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Amire van kereslet arra van kínálat is. Ettől még egy adott termék nem lesz jó, vagy ajánlott.
      A tükör iskolában volt szerencsém látni sok látványos fejlődést, a kezdeti teljes káoszból remek kutya-gazdi párosok alakultak, persze rengeteg türelemmel és befektetett munkával. A kutya mérete egyébként csak egy dolog, én azt az elvet vallom, hogy a kutyát ne a fizikai erőnkkel akarjuk kordában tartani, mert abból jó nem sülhet ki. Egy egyszerű példa, ha nem vagy elég „távol” azon a képzeletbeli ranglétrán a kutyádtól, aki mondjuk egy 70 kilós apróság, majd egy alkalommal az utcán sétálva átszalad előttetek egy nyest, mi történik? Szerinted bármilyen módon meg tudod fogni azt a kutyát? Szerintem nem, mert pár másodperc elég, hogy az úttesten elcsapja egy autó, esetleg komoly balesetet okozva. Mi a megoldás? Csak a saját súlyodhoz képest negyed akkora kutyát tartasz és a séta teljes időtartama alatt minden porcikáddal azon feszülsz, hogy ha bármi történik, teljes erővel meg tudd fogni a pórázt, vagy markolod a sokkoló nyakörv távirányítóját? Láttam már komoly sérülést hirtelen, pórázon lévő nagytestű kutya megindulásából egy átszaladó állat miatt, az ember nem hagyatkozhat ilyen eszközökre. Viszont megfelelő képzéssel ezek szükségtelenek lesznek. Az más kérdés, hogy „biztonság” miatt valaki továbbra is használ pl. fojtónyakörvet, miközben laza pórázon sétálnak de ez nem ugyanaz azzal a helyzettel, amikor a kutya is meg a gazdája is hörögve lihegnek végig a séta alatt.
      Az igaz, hogy sok kutyaiskolában használnak ilyen eszközöket, az én szubjektív véleményem az, hogy a régi idők hagyatéka ez és remélem az évek múlásával egyre több kiképző tér át az újabb módszerekre. Az irány mindenképpen ez, csak sajnos ez egy lassú folyamat.
      A kritikát köszönöm, nem állt szándékomban senkit megsérteni az írással, különösen nem állatkínzónak titulálni. Át fogom olvasni a postot és ahol esetleg túl harsányan fogalmaztam, korrigálni fogok.

      Törlés
  5. :/ sajnos ahogy rakerul a bullterrieremre a nyakorv vagy ham, azonnal egy mas allapotba kerul, liheg es kifordul magabol. semmi rosszat nem csinal, csak remeg, liheg, zihal. ahogy elindulunk mar lobogok is utana. raadom a hamot, nyakorvet, varok par percet addig pakolok vagy jarkalok valamit, meg a porazt sem teszem ra, oda sem figyelek, o rohangal a kapu es a bejarati ajto kozott. racsatolom a porazt, par kort szoktam tenni az udvarban, fuvon, kocsi korul, es meg es meg es meg, akkor tudok csak elmenni vele ha figyel ram, ha kovet, akkor elindulok, de igy is van hogy majdnem letepi a karom seta kozben. ha nem figyel ram es csak a kapu fele fut egyhelyben, akkor a vegen megfogom, magam fele forditom, es kimenve a kapun a maradsz vezenyszot uvoltozve (egyszeruen zakatol munt egy gozmozdony) visszacsukom a kaput (elektromos, ha belesetal az erzekelobe akkorr visszanyit) es elmegyek. a masik kutyammal aki mindekozben mar a gyerekeimmel var az utcasarkon es akit poraz nelkul is siman lleht setaltatni. a masik kutyam egy hónapja van nalunk o is bulltercsi o is mentett de 1 honap alatt tobbre jutottam vele mint ezzel a feher tokfejjel. probaltam mar raadni a hamot es ugyhagyni, fel napot lihegett remegett at a kutya! ez nem telen volt de telen pl "fustol" olyan sresszbe kerul pusztan ettol hogy rakerul a ham. lehet ez jo izgalmi allapot, de a vegen a farka a laba kpze huzva megha az elejen a levegoben lobog is szoval nem hiszem hogy annyira jo neki. prpbaltam futopadoztatni elotte, ismeri, szereti, fel orat farasztottam, pihent kicsit es utana ugyanugy huzott :( amit nagyin nem toleralok az a porazra visszahatapas, neha azt is elkoveti, olyankor raszolok-bar nem is hall a lihegestol szinte, van hogy megallunk, szolitom a neven, megfordul es ja te is itt vagy? nezessel odajon farkcsovalva. szoval szegeny hulye. ha nem setaltatom csak futopad akkor hajlamos a szokesre, ilyenkor nagyon gyorsan utana kell erednem mert kb 30km/hval szaguldva csak rohan amerre lat :/ kerem adjon meg valami otletet, kajaval nem motivalhato, alacsony iqs egyed a dragam :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ejha, reflexből azt mondanám, hogy ez már kutyaiskola, azon belül is inkább terápia gyanús lesz, mert ha ennyire a végleteken pörög egy kutya, akkor oda nem kisebb korrekciók kellenek, mint pl a sima visszafordulós trükk. Vele szerintem ezzel a módszerrel nem jutnál el a kaputól fél méterre se, ha módszeresen mindig visszafordulsz ha meghúzza a pórázt. Eddigi tapasztalatom szerint minden kutya motiválható kajával, ha elég éhes hozzá. Lehet, hogy egy kötődési tréninggel kéne kezdeni, kevesebb kaja azt is kézből, utcán, menet közben apránként, de ehhez szerintem csak akkor kezdj hozzá ha egy jó kutyakiképző megnézte a kutyádat személyesen és együtt összeraktok egy megfelelő programot arra, hogy a kutyából ki tudjátok hozni ezt a stresszt a sétáltatás körül, lehetőleg anélkül hogy bármi kárt okozzatok benne (további feszültségek, agresszió, ilyesmi). Az egyébként nagyon jó megközelítés, hogy megpróbálod megvárni indulás előtt, hogy ismét nyugodt legyen a kutya, ileltve próbálod fárasztani, normál esetben ez elég is kéne, hogy legyen, ebből gondolom, hogy nehezebb ügy előtt állsz.

      Törlés