A kutyák nem beszélnek!

Legalábbis úgy nem, hogy elmondják a gazdi telefon számát, amikor szükség van rá. Sokan nem gondolnak bele, vagy ha mégis, úgy érzik velük nem fordulhat elő, hogy a kis kedvenc külön utakra téved. Pedig ez nem egy ritka eset, hiába ügyesek-okosak a kutyáink, vannak helyzetek, amikor az ösztön erősebb. Elég ehhez egy tüzelő szuka, vadászni való préda, de egy komolyabb ijedség is elég lehet, hogy szem elől tévesszük egymást. Szerencsés esetben ez még a helyszínen megoldódik, de sajnos van, hogy mi és és a kutyánk is teljesen más irányba kezdi el keresni a falka másik felét. Persze előfordulhat a kertből meglépő kutya, pl. nyitvafelejtett kapu, kerítés alatt ásott alagúton, stb.

Ezekben a sajnálatos dolgokban egy a közös, mégpedig az, hogy ha a kutyát valaki megtalálja, tudja-e értesíteni a gazdit. 

A mostani blog bejegyzés alapja pont ma történt, anyámékhoz mentünk ki délelőtt a II. kerületbe. Leparkoltam a ház előtt, épp a csomagtartót nyitottam ki, amikor a főúton keresztül szaladt egy középtermetű keverék kan kutyus nyakörvvel, bilétával, láthatóan nagy reménnyel a szemeiben. Én inkább frászt kaptam, de szerencsére nem jött autó. A kutyában láthatóan harcoltak a belső hangok, hogy bízzon-e bennem vagy sem így a lehető legóvatosabban jártam el, leguggoltam háttal a kutyának, rá se néztem, hagytam, hogy ő kezdeményezzen. Ez nem is tartott sokáig, szinte rögtön odajött és körbe szimatolt, ezután láthatóan nyugodtabb lett. Ezt a gyakorlatot még ismételgettük egy kicsit, guggoló pózban finoman felé nyúlva engedett egy kis simogatást is (célszerűen a kutya fejének az oldala, lapocka rész az ideális ilyenkor, a feje tetejére, hátára rányúlás valamivel nagyobb fenyegetést jelenthet a fentről jövő mozdulat miatt). Ez láthatóan még nagyobb bizalmat ébresztett benne, pont annyira, hogy az udvarra bejött velem. Itt már én is nyugodtabb voltam hiszen mégsem a főút mellett, másfél méterre az elrobogó autók és buszok mellett kell bizalmat építenem a kutyába.

Bent tovább dolgoztunk a bizalom kérdeskörén, Perdikémet is kiengedtem a kocsiból, a két kutya pillanatok alatt egymásra talált, szerencsére az én kutyám nagyon behódolós típus, ráadásul nőstény, tehát ellenkező neműek, így még kevesebb esély van arra, hogy konfliktusba kerülünk. Miután a két kutya már játszani kezdett, úgy éreztem elég jóban vagyunk már, hogy a bilétát célba vegyem a kutya nyakában. Mivel ez a biléta az a kis műanyag tok volt benne papírral, amit a kulcscsomókra szoktak általában rakni, nem volt olvasható, le kellett vennem a kutyáról a nyakörvet, ez további 5-10 perces lelki terápiába került, de végül sikerrel jártam. 

Ezután következett Sherlock Holmes-t megszégyenítő bizonyíték analízis, műanyag bilétát óvatosan szétbontottam, kiszedtem belőle a papírt, ezt még óvatosabban lemostam, mert tiszta sár volt, ezután nagyító és erős lámpa mellett sikerült a kutya nevének egy részét megfejteni, illetve a felírt telefonszámból is 2-3 lehetséges variációt összeizzadni. Szerencse, hogy a második lehetséges megoldás célba is talált, egy nővel sikerült beszélnem, aki máris ugrasztotta a férjét, hogy jöjjön a kutyáért, pár utcával laktak odébb csak, de ez a kis távolság már elég lett volna ahhoz, hogy könnyen szörnyű baleset történjen.

Könnyen elázik és olvashatatlan lesz a benne lévő papírcetli

A tanulság a történetből

Legyen a kutya nyakában, a nyakörvén mindig egy biléta, a kutya nevével, a gazdi telefonszámával. Lehetőleg ne ilyen sérülékeny műanyag vacakban lévő papírra írjunk, mert ezek pillanatok alatt eláznak, sárosak lesznek. A fenti történetben ha a papír csak egy leheletnyit van rosszabb állapotban, már nem tudom elolvasni. Állatfelszerelés boltban lehet kapni vízhatlan kis kapszulát, amibe beírhatóak a szükséges adatok, illetve számtalan helyen tudunk kis réz vagy egyéb alkalmatosságba gravíroztatni, nem egy vállalhatatlan kiadás és tortúra, ha valakinek mégis az, inkább vegyen plüsskutyát, mindenki jobban jár.

Természetesen a chip is fontos dolog, viszont az emberek nem rohangásznak megfelelő olvasó készülékkel, így az azonosítás csak menhelyen vagy állatorvosnál lehetséges abban az esetben, ha a chip azonosítója regisztrálva volt korábban állatorvosnál. Ha megváltozik a címünk, telefonszámunk ne felejtsük el az orvosnál frissíttetni az adatbázist! Ez a kör egyébként a kutya megtalálójának is sokkal nagyobb macera, hiszen az idegen kutyát valahogy el kell vinni egy állatorvoshoz, így sajnos van rá esély, hogy sokan inkább tovább mennek, mert nem tudják hol van a közelben állatorvos, nincs náluk fölösleges póráz, vagy nem tudják az idegen kutyát rávenni, hogy kocsiba szálljon. Így a kutya jobb esetben egy menhelyen köt ki, ahol elvileg a chip alapján ki tudják értesíteni a gazdit.

Példa egy gravírozott bilétáról

Remélem a kis történet segít ráébreszteni azokat kutyásokat, akiknek nincs a kutyán feltüntetve semmi azonosításra alkalmas adat, hogy ez a kis ráfordítás mekkora segítség lehet a kutya mielőbbi visszajutásában az otthonába, mindenféle fölösleges tortúra (menhely, állatorvos) elkerülésével.

Ha egyet értetek ezekkel a gondolatokkal, kérlek terjesszétek, hogy minél több kutyáshoz eljusson!